|
|
|
Hogyan tovább FRDÉSZ?
2010-10-12
Az aktuális ügyekről szóló tájékoztatójában az FRDESZ elnöke arról beszélt, hogy nemrégen a SZEF konföderáció konferenciáján vett részt, ami a közelmúlt törvénykezésével és a törvénymódosítások helyzetével foglalkozott. Kónya péter az adótörvények változása utáni béremelkedésekről, valamint a gyerekek után járó adókedvezményekről beszélt. Arról is információt kaphattunk, hogy az OKÉT munkavállalói oldalának egyeztetése - e témákról - pénteken lesz. A tagszervezetek képviselőinek hozzászólása során Csaba Zoltán, a VPFSZ országos választmányának elnöke az APEH és a VPOP integrációjáról, majd az ezzel kapcsolatos anomáliákról és a szükséges törvénymódosításokról és a bértábla kialakításáról beszélt.
Több szakszervezet vezetője is elmondta, hogy mit gondol, miért juthattak ide a folyamatok. Az egység csorbult, de az érdekképviseleteknek továbbra is együtt kell működni - hangzott el többek szájából is. A BVDOSZ elnöke és a HTFSZ szakértője is arról szólt, hogy a Hosz - saját érdekei miatt - nem kívánt részt venni a SZÉF munkájában, illetve korábban semmilyen módosító javaslatot, markáns véleményt nem hozott, nem terjesztett szakszervezetünk a SZÉF elé.
Kónya Péter megfogalmazta, hogy még az őszi küldöttgyűlés előtt fontos lenne elindítani, illetve folytatni azt a gondolkodást, amely a szövetség jövőjével foglalkozik. El kell dönteni végre, hogy megerősítjük-e az FRDÉSZ, és, ha igen, hogyan, mi módon tesszük ezt - mondta. Az FRDÉSZ őszi továbbképzéséről és küldöttgyűléséről történő egyeztetés során elhangzott, hogy november 24-26 között Balatonszemes lesz majd a szakszervezeti szövetség döntéshozó fórumának helyszíne. Kép és szöveg: Szita Róbert |
TAGSZERVEZETEK
|
||||||||||||||||||||||||
| Lap tetejére |
|
Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége 1133, Budapest, Gogol u.28. Tel.: (36 1) 237-0043 Mobil: 06/70/332-88-98 Fax: (36 1) 237-0045 FRDÉSZ központi email cím: frdesz91@gmail.com E-mail: szitar@hsz.hu |