Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége 2012.05.19.   Ivó napja van.
Fővárosi Bíróság: Ismét Liga tagok vagyunk...
2011-01-03

Honlapunk Kónya Péter FRDÉSz elnöktől megtudta, hogy január 3-án, a Fővárosi Bíróság első fokon megsemmisítette a Liga Tanács 2010. májusi döntését, amelyben ismételten kizárták Szövetségünket a Liga-ból! Szemben az első - 2009. szeptemberi kizárásunkra vonatkozó - perrel, amelyet jogerősen megnyertünk, itt már nemcsak eljárási hibára hivatkozva semmisítette meg a bíróság a kizárásunkról szóló határozatot, hanem érdemben is vizsgálta a kizárás indokait. Rövid szóbeli indoklásában a bírónő elmondta, hogy a Liga Alapszabálya nem alapján, a a Liga által sérelmezett dolgok nem tették indokolttá az FRDÉSZ kizárását. A Bíróság döntésének részletes indoklását 30 napon belül írásban küldik meg. A tagdíjmentességre vonatkozó perünket viszont megszüntette a Bíróság, mondván erről csak akkor lehetne dönteni, ha a tényleges jogsérelem már fennállna, vélelmezések alapján a Bíróság nem dönthet. Ugyanakkor a jövőre nézve kimondta azt is, hogy ha egy társadalmi szervezetben egy tag nem gyakorolhatja a jogait, akkor tagdíjfizetéssel mennyire terhelhető, arról az egyesülési jogról szóló törvény és a Liga Alapszabálya rendelkezései az irányadóak, ugyanakkor ez újabb kizárásnak nem lehet indoka.

 



Lap tetejére
Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége
1133, Budapest, Gogol u.28.
Tel.: (36 1) 237-0043 Mobil: 06/70/332-88-98 Fax: (36 1) 237-0045
FRDÉSZ központi email cím: frdesz91@gmail.com
E-mail: szitar@hsz.hu
Impresszum Technikai ajánlás Letöltési segédlet Moderálási alapelvek Adatvédelmi tájékoztató