|
|
|
Kónya Péter az ATV-n: A kormánynak nem érdeke, hogy a rendvédelmisekkel konfrontálódjon
2011-03-08
Egy új szolgálati nyugdíjrendszer bevezetéséhez új életpályamodell, valamint új illetményrendszer bevezetése is szükséges – mondta a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke az ATV március 7-i, reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Széll Kálmán Terv szerint megszüntetnék a fegyveres testületeknél dolgozók korkedvezményes nyugdíját...
Kónya Péter elmondta, tavaly nyáron a szakszervezetek már megkezdték a tárgyalásokat a kormánnyal egy új szolgálati nyugdíjrendszerről, illetve az életpályamodell kialakításáról, de ősszel ezek a tárgyalások a kormány miatt megszakadtak. A szakszervezetek elnöke azt mondja, készek a tárgyalásokra és hajlandók kompromisszumot kötni, de a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése csak egy kifutásos rendszerben képzelhető el, hiszen a jelenleg szolgálatot teljesítők a mostani feltételekkel vállalták a hivatásos szolgálatot. Kónya szerint persze nem normális dolog, hogy életerős, 40-es éveikben járó rendvédelmisek nyugdíjba mehetnek, de mint mondta, nem ez a jellemző. Szerinte most sem arról van szó, hogy 25 év szolgálat után bárki nyugdíjba mehet, a jelenlegi szolgálati nyugdíjrendszerben ugyanis a rendvédelmi dolgozóknak 5 év korkedvezmény jár a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatárhoz képest, a 25 év szolgálati idő utáni nyugdíjazásról szóló rendelkezés csupán egy kiegészítése a jogszabálynak. Eszerint akkor vonulhat valaki nyugdíjba 25 év szolgálat után, ha olyan egészségkárosodást szenved, amely következtében alkalmatlanná válik a fegyveres szolgálatra, illetve még akkor választhatja ezt a lehetőséget, ha például egy átszervezés miatt megszűnik az állása és nem tudják a végzettségének, rangfokozatának, stb. megfelelő beosztásban elhelyezni. Kónya Péter emlékeztetett, a ’90-es évek közepére volt jellemző, hogy a leépítések miatt nagyon sok közalkalmazottat is felvettek hivatásos állományba, akiket viszont a civil béreknél alacsonyabb fizetésért tudtak foglalkoztatni, ezért a kedvezményes nyugdíjjal próbálták őket benntartani a rendszerben. Márpedig az úgy nem működik, hogy amikor eljutnak odáig, hogy jogosultak lennének arra, amiért itt tartották őket a rendszerben, akkor egyszerűen elveszik tőlük – fogalmazott a szakszervezetek elnöke, aki bízik a kormány tárgyalókészségében, mert mint mondta, egyetlen kormánynak sem lehet érdeke, hogy konfrontálódjon a fegyveres testületek dolgozóival. atv.hu |
TAGSZERVEZETEK
|
||||||||||||||||||||||||
| Lap tetejére |
|
Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége 1133, Budapest, Gogol u.28. Tel.: (36 1) 237-0043 Mobil: 06/70/332-88-98 Fax: (36 1) 237-0045 FRDÉSZ központi email cím: frdesz91@gmail.com E-mail: szitar@hsz.hu |