|
Percről percre - az alábbiakban a demonstráció
történéseit elevenítjük fel időrendi sorrendben.
Közel száz autó, közöttük parancsnoki GAZ 69-es és
kettő Csepel típusú katonai tehergépkocsi alkotta a Honvédszakszervezet
menetoszlopát. A május 6-i, Hivatásunk védelmében megszervezett és
lebonyolított esemény időrendben első demonstrációja a Hősök terén
gyülekezett. 13 órától egyre nőtt az autósok száma, néhány perccel az
indulás előtt már mintegy száz autós várta a startot, a katonák haladtak az élen, majd jöttek a többiek, a menetet a rendőrszakszervezetek gépjárművei zárták.
14 óra után néhány perccel elindult az autós
menet. Dudáltak, türköltek a katonai teherautók és a személyautók
végig a menet alatt. A belvárosban sokan megálltak, tapsoltak,
integettek, bizalmukról és egyetértésükről, szolidaritásukról biztosították
demonstrálóinkat.
14.30 – Az autós menet jó ütemben haladt, 10
perc alatt már az Oktogonhoz értünk. Az autókon szakszervezeti lobogókat
láthattunk, és hangzatos feliratokat, tiltakozó jelszavakat - köztük
,,Hivatásunk védelmében" - olvashattunk.
14.45 – Megérkezett az autós menet a Honvédelmi
Minisztérium elé. A tárca egyik helyettes államtitkára éppen akkor lépett
ki a minisztérium épületéből, amikor a Hosz menetoszlopa elhaladt a Balaton
utcában.
15.30 – Megérkezett a menet a rakpartra, ezt
követően a demonstráció résztvevői a Kossuth szoborhoz indultak.
16 óra - A Kossuth szobor előtt felállított
színpadon az FRDÉSZ, majd az egységes demonstrációs bizottsághoz tartozó
szakszervezetek vezetői buzdították a megjelent tömeget. Miután többen
is beszámoltak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM)
délelőtt történt egyeztetésről, elindult a több ezres gyalogos menet a KIM
felé, a Belügyminisztérium irányába.
17 óra – Visszaérkezett a gyalogos menet a Kossuth
szoborhoz, majd átvonultak a demonstrálók a parlamenti parkolóba.
17.30 – A tűzoltók
szakszervezeti (HTFSZ) vezetőjének felszólítására élőlánc alkottak a
tiltakozók a Parlament körül. Volt itt minden, bekiabálás, hangzatos
jelszavak, füstbomba, páran be is jutottak a törvényhozás épületébe, s
az egyik ablakból Stronge Europe feliratú zászlót mutattak a tömeg
felé.
18 óra - Több busszal érkeztek meg a
rohamrendőrök. Eközben Kónya Péter, az egységes demonstrációs bizottság
vezetője azt mondta, hogy amíg senki nem csinál törvénytelenséget,
addig senkit nem vihetnek el. Eközben felhívta a belügyminisztert, s azt
kezdeményezte, hogy jöjjön ki a térre.
18.30h – Miután kivonult a tömeg a parlamenti
parkolóból, Kónya Péter kezdeményezésére Pintér Sándor belügyminiszter
érkezett a térre. Mintegy tízezren hallgattuk
a belügyminiszter beszédét.
Jó napot kívánok, el
kell, hogy mondjam, hogy ilyen fogadtatásban még nem volt részem - kezdte
mondandóját a láthatóan riadt Pintér Sándor.
Azt is el kell
mondanom, hogy itt vannak azok, akikre rábíztuk az ország, a parlament
védelmét, de olyanok is itt vannak, akik nem idevalók. Hosszas tárgyalásban
vagyunk azért, hogy rájöjjünk, hogyan védjük meg azokat a vívmányokat,
amelyeket a hivatásos jogviszony során szereztünk. A rendőrségi és
tűzoltósági törvényt, amikre most hivatkoztok, jelentős mértékben országos
főkapitányként én alkottam meg. Így, ilyen módon nem lehet tárgyalni.
ezeket a törvényeket nem az utcán kell eldönteni. Azt is tudom, hogy Ti,
akik velem együtt ezekre a törvényekre felesküdtetek, mindezt jól tudjátok.
A jelenlegi demonstráció akkor zajlik, amikor még nincs végleges
kormánykoncepció. Azt kérem, hogy járuljatok hozzá az új elképzelések kialakításához,
de azt is tudom, hogy ez a magatartás mindehhez nem járul hozzá -
folytatta a belügyminiszter.
Közben bekiabálások, szidalmazások tarkítják a
beszédet.
Azért jöttem ide, hogy
megtudjátok, képviselem az érdekeiteket. Azt kérem, hogy gondolkozzunk
együtt és találjuk meg a megoldásokat. Együtt gondolkodva kell
megtalálnunk, hogyan tudunk tovább lépni. A szakszervezeti vezetők
bizonyíthatják, mindig konstruktív megbeszéléseket folytattunk. jelen
pillanatban ez nem egy tárgyalásos szituáció. Ne várjátok, hogy ígérjek,
mert nem biztos, hogy be tudom tartani. Azt tudom mondani, hogy, ha most
minden rendben lezajlik, akkor hétfő reggel az irodámban megkezdem a
szakszervezeti vezetőkkel a tárgyalásokat. Még egy dolog: ha bármire a
szavamat adtam, az mindig úgy volt. Azt kérem, hogy az eskütökhöz híven
fejezzétek be a mai tiltakozást. Így legyen! Még egy dolog: a 2004-2006 közötti járandóságaikat,
túlórapénzeiket megkapja minden tűzoltó - zárta beszédét nagy üdvrivalgás
közepette a belügyi tárca irányítója.
19 óra - Több szakszervezeti vezető mondott beszédet. Miután szinte mindegyik érdekképviseleti vezető
megfogalmazta, hogy bízik a hétfői egyeztetés eredményességében, fegyelmezett fáklyás demonstrációra hívták a megjelenteket.
20 óra - Elindult a fáklyás menet, mintegy
ötezren indultak el a Parlament körüli
menettel. A hétfői tárgyalás a kormány utolsó utáni esélye - fogalmazott az
egyik menetelő szakszervezeti vezető.
21 óra - Véget ért a menet, a tüntetők
eloltották és a kukákba dobták fáklyáikat.
21.30 - Több szakszervezeti vezető felszólalásával
zárult a tüntetés, egyesek azt ígérték, ha hétfőn nem lesz eredmény, akkor
visszajönnek. Kónya Péter azt mondta, hogy hétfőn keményen fognak
tárgyalni. ,,Ha mi nem tudunk nyugdíjba menni, akkor ők fognak" -
tette hozzá. Az emberek a Kossuth téri metrómegálló, az Alkotmány utca és a
Falk Miksa utca irányába távoztak.
Folytatás május 9-én, hétfőn!
|
|