|
|
|
Lemondott Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke!
2011-12-05
A mai FRDÉSZ elnökségi ülésen hivatalosan is bejelentette Kónya Péter, hogy 2011. december 1-i hatállyal lemond a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége elnöki tisztségéről. Az FRDÉSZ-t 13 évig vezette, a Szövetség elnökeként. Lemondásával együtt, a Honvéd Vezérkar Főnökénél kezdeményezte hivatásos katonai szolgálati viszonya alóli felmentését. Részletek az alábbiakban...
Indoklás:
A 90-es évek közepén aktív részese voltam annak a szakértői csoportnak, amely előkészítette első jogállási törvényünket a Hszt.-t. Katonaként küzdöttem azért, hogy a rendszerváltást követően a Parlament végre tárgyalja és elfogadja a hivatásosok életpályáját meghatározó szolgálati törvényt, amely nem csak a kötelességeinket rögzítette, de a különleges közszolgálati életpályához kapcsolódó jogainkat is. A NATO-hoz való csatlakozással új a szolgálati törvényünk lett, tovább korlátozódtak a jogaink. Hivatásos katonaként voltam már elvtárs, bajtárs és úr. Soha nem az számított minek hívnak, hanem az, hogy van-e mögöttes tartalma a megszólításnak. Katonaként arra tettem esküt, hogy megvédem az állampolgárok jogait, ugyanakkor sem katonaként, sem érdekvédőként nem tudtam megakadályozni, hogy a saját jogainkat elveszítsük. Az állandó átszervezéseknek, költségvetési kényszer miatti drasztikus létszámleépítéseknek, a jogszabályi környezet változásának köszönhetően a katonai életpálya kiürült, devalválódott. A szolgálati törvények most elfogadott és tervezett változásainak eredményeként, érdekvédőként tisztességesen, következetesen (nem megalkuvó, korporatív módon) már nem lesz lehetőségem a hivatásosok, köztük a katonák érdekeit képviselni. A továbbiakban is eskümnek megfelelően akarok élni és cselekedni, így jelen helyzetben nem maradt számomra más út, mint szakszervezeti tisztségemről lemondani és kezdeményezni a szolgálati viszonyom alóli felmentésem. A jövőben minden erőmmel azon leszek, hogy a Magyar Szolidaritási Mozgalom társelnökeként megvédjem a demokráciát, védjem az állampolgárok jogait és érdekeit, tisztességesen képviseljem a Magyar Szolidaritási mozgalmat és az ahhoz csatlakozókat.
Budapest, 2011. december 5.
Kónya Péter alezredes, s.k. az FRDÉSZ volt elnöke |
TAGSZERVEZETEK
|
||||||||||||||||||||||||
| Lap tetejére |
|
Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége 1133, Budapest, Gogol u.28. Tel.: (36 1) 237-0043 Mobil: 06/70/332-88-98 Fax: (36 1) 237-0045 FRDÉSZ központi email cím: frdesz91@gmail.com E-mail: szitar@hsz.hu |