Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége 2012.02.22.   Gerzson napja van.
A szövetség története * * *

Az FRDÉSZ minden állami hierarchiától függetlenül, párt-semlegesen, a demokratikus elvek betartásával, csak a saját tagságától és tagszervezeteitől függve, az esélyegyenlőség és az általános szolidaritás elveit konzekvensen betartva tevékenykedik. Az FRDÉSZ politikai pártoktól és felekezetektől független, de nyitott minden olyan politikai és társadalmi erővel való együttműködésre, amelyek a szakszervezet tagságának illetve a fegyveres és rendvédelmi szféra munkavállalóinak az érdekeit támogatják. A társadalmi párbeszéd során hatni kívánunk a társadalmi folyamatokra, a jövő alakítására és nemzetközi kapcsolatainkon keresztül az európai biztonság alakítására.

Az FRDÉSZ rövid története

A rendszerváltást megelőzően a fegyveres rendvédelmi szférában a hivatásos állományúak érdekképviseleti tevékenységét a szolgálati szabályzat tiltotta. Bár az első szabad választást követően az Országgyűlésben törvénykezési dömping indult el, a fegyveres szféra köztársasági elveknek megfelelő jogharmonizációjára több mint öt évet kellett várni. Nem vártak azonban azok a rendőrök, tűzoltók, vámosok, polgári védelmi dolgozók, akik a Munka Törvénykönyvére, valamint az Egyesülési Törvényre hivatkozva, szembeszállva a hivatásosokat sújtó tiltó jogszabályokkal, félig illegalitásban, megalakították ágazati szakszervezeteiket. Ezek az érdekképviseleti szervezetek nem részesültek a volt SZOT vagyonból, külföldről, és jó pár évig az államtól sem kaptak semmilyen támogatást, kizárólag a tagok által befizetett tagdíjból működtek. A szakminisztériumok szembenállása, a parancsnokok tiltása, a nehéz anyagi körülmények ellenére a fegyveres szféra "gyermekcipőben járó" szakszervezeteinek taglétszáma rohamosan nőni kezdett, köszönhetően az ,,úttörő" szerepet felvállaló szakszervezeti aktivisták harcias és következetes kiállásának, a parancsnoki túlkapások és törvénysértések megakadályozása, a testületek demokratizálása, a szociális körülmények javítása érdekében.


Lap tetejére
Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége
1133, Budapest, Gogol u.28.
Tel.: (36 1) 237-0043 Mobil: 06/70/332-88-98 Fax: (36 1) 237-0045
FRDÉSZ központi email cím: frdesz91@gmail.com
E-mail: szitar@hsz.hu
Impresszum Technikai ajánlás Letöltési segédlet Moderálási alapelvek Adatvédelmi tájékoztató