http://www.frdesz.org.hu - 2012.05.23. 23:24
Emmanuel Jacob: a magyar katonák vannak a legnehezebb helyzetben Európában
2011-04-10

A védelmi kiadások megnyirbálása, a kedvezményes nyugdíjrendszer elleni támadás Európa más országaiban is problémát okoz, de a legsúlyosabban a magyar katonákat érinti - hangsúlyozta Emmanuel Jacob, az Euromil (Katonaszövetségek Európai Szervezete) elnöke szombaton Budapesten az MTI-nek.

 

 

 

 

 


Az elnök az MTI-nek elmondta: a problémákat súlyosbítják az elmaradt illetményemelés és a költségvetést érintő megvonások. Pillanatnyilag az is gondot okoz, hogy Európában számtalan nyugdíjrendszer létezik, viszont abban megegyeznek, hogy egyöntetűen csökken az erre fordított forrás - mondta.

A demonstráción a szervezet elnöksége jelent meg. Az Euromil 37 tagszervezettel rendelkezik, összesen mintegy félmillió tagja van. A demonstráció előtt Czövek János, a Hosz elnöke elmondta: elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a nyugdíjrendszer változtatásával megmaradjanak azok a lehetőségek, amivel képesek ellátni a hivatásukat.

A jelenlegi kormányzati elképzelések azzal fenyegetnek, hogy a katonák kilépnek a honvédségből az egyre kedvezőtlenebb feltételek miatt - fűzte hozzá. Az érdekképviselet tárgyalásra szeretné bírni a döntéshozókat - mondta a szervezet elnöke. A demonstráció a Hősök terén kezdődött, ahonnan a résztvevők a Parlament elé vonultak.

MTI

Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége
1133, Budapest, Gogol u.28.
Tel.: (36 1) 237-0043 Mobil: 06/70/332-88-98 Fax: (36 1) 237-0045
E-mail: szitar@hsz.hu