|
| http://www.frdesz.org.hu - 2012.05.23. 23:48 |
| Egy vak a menet elején |
| 2011-05-09 |
|
A jó ügy mellett állunk, ezek az emberek megérdemlik a segítséget - ez járt
a fejemben, amikor a május 6-ai demonstráción vonultam. Egy vak a
rendvédelmi dolgozók menetének elején.
A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom részt vett a Kossuth téren a rendvédelmi dolgozók tiltakozó demonstrációján. A menet elején haladtunk át a Belvároson. A parlament előtti téren rengetegen voltak tűzoltók, rendőrök, katonák, börtönőrök, mentősök, közterület-felügyelők és civil szerveződések képviselői. Érezni lehetett az óriási feszültséget, viszont amikor valakivel megálltunk beszélgetni, dühét a háttérbe lökve, emberi hangon válaszolt kérdéseinkre. A sok ezer jelenlévő feszültségét az összetartás ereje múlta felül. Az ország kisseb nagyobb településeiről érkeztek, akiket hivatásuk köt össze, ezért úgy beszélgettek egymással, mintha napi személyes kapcsolatban lennének. Megérkezésünk híre gyorsan terjedt közöttük. Sokakkal kezet fogtunk, sokan megköszönték, hogy eljöttünk. Fantasztikus érzés volt, hogy elsősorban emberként és támogatóként tekintettek ránk, és nem úgy, mint fogyatékkal élő turistákra, akik éppen odatévedtek. Közben megérkeztek a térre a több mint kettőszáz motorral és gépkocsival demonstrálók. Hatalmas üdvrivalgás fogadta őket. A Kossuth téri menet indulásakor a szervezők megkértek minket, hogy álljunk a menet elejére. Megtisztelő volt, hogy többedmagammal én vezethettem a sok ezer felvonulót. Kónya Péter, a Demonstrációs Bizottság vezetője a Belügyminisztérium épületénél odalépett hozzám, és a fülsiketítő zajban megköszönte, hogy eljöttünk, mellettük vagyunk.
A demonstrálók átérezték annak erejét, hogy a LÁJM maroknyi csapata mellettük áll és támogatja ügyüket.
Hogy miért támogatjuk a rendvédelmi dolgozókat?
Sorolhatnánk a mellettük szóló érveket. Támogatjuk, hogy a nyugdíjkorhatár-emelés ne érintse a nagy fizikai és pszichikai terhelés alatt dolgozó rendvédelmi dolgozókat. Sikeres tárgyalást kívánunk hétfőre! Czikora Róbert
|
|
Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége 1133, Budapest, Gogol u.28. Tel.: (36 1) 237-0043 Mobil: 06/70/332-88-98 Fax: (36 1) 237-0045 E-mail: szitar@hsz.hu |